Ami újdonság lesz benne, hogy mostantól egy kis narrátor szöveg is belekerül. Méghozzá az dőlt betűvel lesz írva. Ez inkább a szöveg végén kap majd helyet. Most még zárójelben oda fogom írni, de a következő részben, -ami ha minden jól sikerül jövőhéten már fent is lesz- már nem. Nem is húzom tovább az időt.
Jó olvasást!
~ Jesy Xxx
~ Your beautiful eyes ~
Felhívtam Adam-et, hogy megbeszéljem vele a legújabb tervemet.
-Szia Adam!
-Lana! Szia!
-Figyelj, lenne egy nagy kérésem.
-Hallgatlak.
-Jobban mondva kettő. Az egyik hogy eltudnál jönni értünk?
-Az elé a hotel elé?
-Igen.
-Semmiség! Másik kérés?
-Van két üres szoba a házadban?
-Igen,miért? Várj, akkor most odaköltöztök hozzám Stella-val?
-Hát ha nem baj akkor igen. De csak egy hétre.
-Whoo-hoo! -ezek szerint tetszik neki az ötlet.
-Akkor 3-ra gyere értünk!
-Oké,szia!
-Szia!
Ez is letudva! Szóltam Stella-nak is hogy minden el van intézve.
Összepakoltuk a holminkat, mert már csak fél óra volt 3-ig.
****
Eljött az a szívszorító pillanat, amikor a bőröndünket magunk után húzva mentünk le a hallba, ahol már egy csomóan ott voltak. Nem sokkal később megjöttek a fiúk is. Mosolyogtak, de látszott rajtuk, hogy nagyon is szerettek volna még itt maradni egy csomó rajongóval. Búcsúbeszédüket Liam kezdte el.
-Sziasztok! Látom mindenki szemében ott van az a kis szomorúság. De hát mint mindennek, egyszer ennek is véget kell érnie.
-Azért remélem hogy még fogunk veletek máskor is találkozni!- folytatta Lou .
-És hogy mindenki annyira élvezte ezt az egészet mint mi! -vágott közbe Zayn.
-Nagyon fogtok hiányozni, de ahogy Louis is mondta, remélem még máskor is látjuk egymást!- mondta Harry.
-A búcsúzkodás nem igazán az erősségünk, ezt nézzétek el nekünk.-folytatta Niall- Nagyon fogtok hiányozni! -azzal mind az öten körbeölelgettek mindenkit.
Amikor Niall jött oda hozzám, mosolyogni kezdtem. Átölelt, majd halkan súgott valamit a fülembe. Jobban mondva énekelt.
-Now hard to say goodbye, for you baby, but here's my number, so call me maybe! -azzal a zsebembe csúsztatott valamit. Gondolom a számát.
Integettek egy utolsót, és kiléptek az épületből, egyenesen az autójuk felé vették az irányt, beszálltak és elmentek. Egy ideig néztük a távolodó autót.
Aztán gondolkodni kezdtem. Mi lesz akkor ha soha többet nem találkozhatok velük?
Erre a gondolkodásra se sok időm volt, ugyanis Adam máris jött értünk.
-Lana! Stella!
-Adam!-mondtuk kórusban Stella-val, majd egy csoportölelést tartottunk. Azután még egy utolsó pillantást vetettem a szállodára, aztán beültem a kocsiba.
Az egész utat végigbeszéltük. Egy percre sem hallgattunk el, sőt egymás szavába vágva meséltünk el mindent. Elvégre elég sok dolgot lehet mesélni két évről.
Aztán odaértünk Adam házához. Nekem nagyon tetszett! Így nézett ki:
Bementünk, és ismét ámuldozni kezdtem. Mindig is tudtam hogy Ad nem az a csóró gyerek, de akkor is elámultam. Amint beértünk, egy kis előtér fogadott minket, cipős polcokkal, fogasokkal és egy tükörrel. Beljebb mentünk és egy szép, nagy nappali tárult elénk.
Aztán megmutatta a szobát, ahol aludni fogok. Az emeleten volt. Az uralkodó szín a fekete és a rózsaszín volt, némi fehérrel. A szoba fala fehér volt, kivéve azt a részt, ami az ágyam mögött volt. Az rózsaszín tapétával volt befedve. Az ágy maga fekete volt, sötét rózsaszín ágytakaróval és pár fekete díszpárnával. Mellette pedig egy éjjeliszekrény. Vele szemben egy fehér szekrény, aminek a tetején egy bekeretezett kép volt. A kép két évvel ezelőtt készült, Adam, Stella és én voltunk rajta. A szekrény mellett egy plazma tv foglalt helyet a sarokban. Mögötte ugyan olyan tapéta volt mint az ágyam mögött. Az ablak előtt egy szintén fehér íróasztal helyezkedett el. Nekem nagyon tetszett.
-Mit ejtettél el?-kérdezte Adam.
-Hát csak...egy telefonszám.
-És mégis kié? -kezdett bele most már Stella is.
-Niall-é!-válaszoltam- Niall Horan-é. Igen, azé, a Niall Horan-é. -kicsit megbántam hogy kimondtam, ugyanis Stella éppen kávézott így fuldokolni kezdett... Nem is ő lenne...
-Komolyan megvan a száma?!
-Ahogy mondod!
-Melyik oldalról szedted le?
-Egyikről sem!
-Akkor?
-Ő maga adta meg! - Stella ismét félrenyelt...
-Ez most komoly? Mutasd!-odaadtam a cetlit neki.
-Naaaaa...felhívjam?
-Megőrültél?! Fel ne hívd te észlény! -az előbbi jelenet után engem hív ennek...
-Miért?
-Ha még ma felhívod, az azt jelenti hogy belé vagy habarodva! Jó, lehet hogy így is van, de ezt neki nem szabad kimutatnod! Legalábbis még nem! Különben azt fogja hinni hogy könnyen kapható vagy és ribinek fog tartani! - Egy retadrált fókából egy perc alatt át tud változni professzorrá. Hölgyeim és uraim : Stella Bringmore!
-De ha azt fogja hinni hogy nem érdekel?
-Várd meg, amíg ő hív fel!
-De neki nincs meg a számom!
-Nem adtad meg neki? Akkor ez azt jelenti hogy ha csak pár nap múlva hívnád, tényleg azt hinné hogy már el is felejtetted. Tudod mit? Holnap hívd fel! És ha nem emlékszik rád, csapd le a telót!
-Szóval akkor holnap?
-Igen!
-Ha abbahagytátok ezt a csajos beszélgetést, akkor esetleg körbevezethetnélek titeket a városban.- szólalt meg Adam.
-Rendben!
Ad betartotta a szavát, és elvitt minket városnézésre. Habár ez nem olyan volt mint a többi átlagos városnézés. Ez amolyan " 3 őrült elszabadult New Yorkban " féle volt. Nem volt olyan hely, ahol ne tudtunk volna elhülyéskedni. Megnéztük a szabadságszobrot, aminél csináltunk egy nagyon őrült képet. Adam megfogta Stell lábait meg az enyémeket, és úgy csinált mintha ki akarta volna lökni a szabadságszobor tetejéről. Szerencsére senkinek semmi baja sem lett, csak annyi hogy Stella sapkája leesett a fejéről, és eltalált egy járókelőt. Nem lettem volna a helyében ugyanis a sapka televolt kemény flitterekkel... Na meg ahogy egy zsaru meglátta ezt az akciónkat fejbe vágta Adam-et. Mondanom sem kell, eléggé kiröhögtük.
Aztán a Central-parkba mentünk. Gyönyörű volt télen! Az egész parkot befedte a hó. A legviccesebb dolog itt az volt, amikor a dombokról gurultunk le. Ha így mondom akkor annyira jónak nem tűnik, de amikor csinálod, annál inkább. Főleg úgy, hogy ha nincs rajtad sapka, és a gurulás végén répa méretű hó ragad a füledbe.- ezt Stella tapasztalatából mondom.
****
Hazaérkeztünk. Nagyon jól éreztük magunkat - valószínűleg ezért is értünk haza ilyen későn, ugyanis már fél 9 van...
-Nagyon jó nap volt! -mondtam - Most már egy kicsit kezdek fáradni, úgyhogy megyek és alszom egyet! Jó éjt!
-Jó éjt neked is! - mondták egyszerre.
* Másnap *
Reggel 7 óra van, de már nem tudok aludni... Ha így folytatom lassan már koránkelőnek mondhatom magam!
Nem tudtam mit csinálni, úgyhogy szépen lementem a nappaliba, bekapcsoltam a TV-t és persze csináltam magamnak reggelit.
-Ezt láttam ...... láttam ........ unalmas ......... foci ........ mese.......... ez jó lesz! -kapcsolgattam a tv-t és közben kommentáltam hogy mi megy rajta. Végül az MTV-n hagytam, amin épp akkor ment a Kínos. Igazából, nem szeretem, de jobb mint a semmi. A főszereplőt, Jenna-t pedig egyenesen gyűlölöm. Matty vagy Jake? Jake vagy Matty? Már unom... Ráadásul most kivételesen nem 2 részt ad le, hanem 4-et... Hurrá!
A negyedik részénél már kezdett érdekelni a dolog. Kicsit túlságosan belemerülhette, ugyanis kommentálni kezdtem... rossz szokásom.
-Óóó, Jenna! Matty? Pedig Jake-kel jársz! Ribanc............. Háhá, le fogtok bukni! Pancserok! Vesz titeket a biztonsági kamera!
-Jó reggelt! -köszönt Adam.
-Jaj, a szívbajt hozod rám! Muszáj minden alkalommal megijesztened?
-Jól van na. Látom ma bal lábbal keltél.
-Nem, csak megijesztettél.
-Oké...-hagyta inkább rám Ad - Mit nézel?
-Kínos!
-Úúú, várj én is nézem!
-Komolyan? Te? Kínost?
-Aha. Miért?
-Áh, hagyjuk...
-Ne már! Pont most van vége!
-Ilyen a te szerencséd!
-Ja... add ide a távirányítót! Keresek valami jó filmet!
-Oké.
-Ez nem jó, ez se, ez se, ez se, ezt már egy csomószor láttam, unalmas, ez jó lesz!
-Foci? Na, ne! Add ide! -majd jött a szokásos harc. Lana vs. Adam ! A nyeremény pedig : a távirányító!
Szokás szerint én nyertem. A titka a folyamatos nyerésnek az, hogy erősen tudok ütni hátba. Na meg sípcsontba rúgni.
-Jól van nyertél...
-Megmondanátok mi a francot csináltok? - Beviharzott a mi kis Stellánk.
-Semmit!
-Akkor meg miért kiabáltok annyira?! Korán van még!
-Korán? Hahó Csipkerózsika, már 9 óra! - mondta Ad
-Ja. Akkor tegyétek az MTV-re! Most lesz a Jersy Shore!
*****
A Jersy Shore után pár órával eldöntöttük, hogy mivel a hó szakadni kezdett, ezért itthon maradunk. Ezt a napot ilyen "meghitt" hangulatban töltöttük. Beszélgettünk, forró csokiztunk, nevettünk. Mindenről beszélgetni kezdtünk. Az elmúlt 14 évből minden felmerült. Aztán Adam hirtelen elszaladt (?) és visszatért öt perccel később, kezében egy dobozzal. Letette az asztalra.
-Most jutott eszembe, hogy ezek itt -mutatott a dobozra - még mindig megvannak!
- Mik ezek? -kérdezte Stella.
-Mik ezek?! A legszebb emlékeink! -mondta tettetett felháborodottsággal. - Egy csomó fénykép, egészen kiskorunktól mostanáig! Jobban mondva a mostanáig alatt az elmúlt 2 évet értem.
-Szóval akkor most felidézzük a régi emlékeket? -kérdeztem
-Igen.
-Oké,csak meg kéne ejtenem egy hívást...nem baj?
-Dehogy is!
-Akkor..-azzal elővettem a telóm és hívtam Niall-t. Igen, már elmentettem a számát... Kicsöngött, és egyszer csak beleszólt.
-Haló!
-Niall! Szia, Lana vagyok!
-Lana! Örülök hogy hívtál!
-Nem zavarlak, ugye?
-Dehogy is! Sőt, pont jókor hívsz. Szeretnénk kérdezni valamit...
-Mond csak.
-Hát....nem lenne kedved holnap találkozni?
-Persze.
-Tökéj' ! Akkor holnap mondjuk...3-kor?
-Nekem jó!
-Akkor megbeszéltük!
-Rendben.
-Akkor holnap! Szia!
-Szia!
Visszamentem a nappaliba, ahol már Ad és Stell várt engem, és együtt kinyitottuk a dobozt. Ahogy elővettük a képet nevetésbe kezdtünk. Tényleg mindenfajta kép volt benne. Minden képtől előjött valamelyikőnknek egy emléke. Sokat nevettünk. Már kicsinek is ilyenek voltunk mint most. Őrültek, vidámak, és nem érdekelt mások véleménye, csak az hogy jól érezzük magunkat. És persze, már akkor is elválaszthatatlan barátok voltunk. Szinte semmit sem változtunk, csak az arcunk változott egy kicsit, meg persze nőttünk, de belső tulajdonságra nem változtunk, csak annyit, hogy érettebbek lettünk, de attól még hülyék.
Annyit nevettünk, és annyira el voltunk, hogy észre sem vettük hogy telik az idő. Már sötétedett, úgyhogy a kiadós nevetgélés után mindenki elfoglalta a saját szobáját és álomra hajtotta fejét.
*Másnap*
Ma -kivételesen- nem korán keltem, amiért nagyon halás voltam magamnak. Ugyanis ma találkozni fogok Niall-el. Nem igazán szeretnénk nyúzottan festeni. Oké, ez egy kicsit dívásan hangzott.
Felöltöztem, aztán lementem a konyhába hogy valami reggelit csináljak magamnak. A többiek még aludtak, pedig már lassan dél volt...na mindegy.
Miután megreggeliztem, arra gondoltam, felmegyek a szobámba, és zenét hallgatok. De inkább meggondoltam magam. Fura módon nem volt kedvem hozzá. Inkább csak ültem, és néztem magam elé.
*****
Lassan el kellene kezdenem átöltöznöm. Felmentem a szobámba, és kivettem a szekrényből egy ruhát, ami így nézett ki:
Na meg még a körmöm is kifestettem. Mivel tél van, így a kék színt választottam. A végeredmény ilyenre sikeredett:
A hajam kivasaltam és leengedtem. A hülyeség kedvéért tettem fel egy sapit is.
Aztán mikor már úgy éreztem kész vagyok, lementem a nappaliba, és vártam.
Kis idő múlva csengettek is. Ja, igen. Tegnap még sms-ben megírtam Niall-nek hogy hova jöjjön.
-Szia Lana!
-Szia!
-Gyönyörű vagy!
-Oh, köszi, de azért ezt nem mondanám. Inkább csak "Nahát, nem úgy nézel ki mint egy zombi!" -erre nevetett. - De te tényleg jól nézel ki. - mosolyodtam el.
-Köszi. Ööö... akkor dicsérgetjük még egymást vagy indulhatunk?
-Mehetünk! De, hová is?
-Majd meglátod! Gyere, szállj be!
-Oké. -azzal beszálltunk a kocsiba, és a sofőr már vitt is minket.
Megérkeztünk arra a helyre, amiről még nem tudom hogy milyen, miivel Niall nem mondott róla semmit. Kinyitotta az ajtót előttem - igazi gentelman
-Hát, megjöttünk. Remélem tudsz jégkorizni, vagy ha nem, akkor remélem bírod az esést. -nevetett.
-Hát, bevallom, még sosem jégkoriztam, viszont az esésektől nem félek!
-Helyes!
Igen, mint már a párbeszédünkből is kiderült, egy jégkorcsolya pályára hozott el, ami nekem nagyon tetszett! Még sosem koriztam, úgyhogy ez érdekes lesz!
Bementünk, kezembe adta a korcsolyát, és a pálya felé húzott.
Nem is voltam olyan rossz, mint ahogy gondoltam! Jó, először egy párszor elestem, de aztán már nem estem annyiszor. Mikor Nialler látta hogy az elején még nem voltam olyan jó, megfogta a kezem - Oláláá - és úgy koriztunk. Aztán már elengedte a kezem és nem fogjátok elhinni, de sikerült EGYEDÜL segítség nélkül! Sőt, még meg is dicsért hogy ilyen jó vagyok.
Nagyon-nagyon jól éreztük magunk, és sokat nevettünk. Mindaddig, amíg a tulaj oda nem jött hozzánk.
-Elnézést hogy megzavartalak titeket, de azt mondtad hogy szóljak ha paparazzik vagy újságírók, vagy egyéb médiával foglalkozó emberek jöjjenek ide -hadarta, miközben végig Niall-ra nézet amolyan bocsánatkérő nézéssel.
-Szóval itt vannak, Jim?
-Igen! DE! Van egy iroda, ahová még el tudnak rejtőzni.
-Merre?
-Gyertek utánam! -azzal elkezdett totyogni a jégen, majd egy irodába vezetett minket. - Ne gyújtsátok fel, és akkor bent maradhattok!
-Oké. -majd Jim elment.-Niall, -kezdtem bele - most miről is volt szó?
-Csak annyi hogy megjelent itt néhány paparazzi.
-És?
-Hát, ha lekapnak minket együtt, akkor a rajongóim egy része, akik megjegyzem , jobbak, mint az FBI , kiderítik a lakcímed, telefonszámod, neved, családod, twitter-ed, és nem fognak békén hagyni. És elhiheted, néhányan nem a "Love you" üzeneteket fogják küldeni...
-Oh...
-Gondolom, nem szeretnél rettegve élni, és azt látni, hogy pár ember ok nélkül gyűlöl téged, csak azért mert ismersz.
-Hát, ezt jól gondoltad.
Kis idő múlva megjött Jim, és mondta hogy kijöhetünk, a paparazzikat elűzte. Viszont hozzátette azt is, hogy jobban járunk ha elhagyjuk a helyet, mert biztos abban hogy visszajönnek.
-Remek...ez is tönkre vágva...
-Nyugi, Niall. Még semmi sincs tönkretéve. - mosolyogtam, mire ő is visszamosolygott.
-Akkor elmehetnénk sétálni.
-Merre?
-Nem tudom...csak úgy...amerre a lábunk visz. Na?
-Indulatunk is.
Szóval elkezdtünk sétálni, és szerencsénkre volt a közelben egy park, úgyhogy oda mentünk. Gyönyörű szép volt ahogy a hó az egész parkot betakarta. Senki sem volt ott rajtunk kívül, csak pár idős néni, és egy pár madár körülöttük.
Megtudtam jó pár dolgot róla. És most tényleg önmagát adta, nem úgy mint a kamerák előtt. Persze a média előtt is magát adja, de ott alaposabban átgondolja hogy mit mond. Most viszont nem. Csak mondta a dolgokat, és úgy kezelt, mintha nem is tudom... már régebb óta ismerne. Nyíltan beszélt mindenről, és én is ugyanígy. Teljesen megnyíltunk egymásnak. Olyan dolgokat is elmondott, amiken egy csomó ideig nevettünk, és amikor végre abbahagytuk, egymásra néztünk, és újra nevetni kezdtünk. Jó volt vele beszélgetni. Annyira közvetlen volt, mintha tényleg egy jó ideje már ismernénk egymást. Én pedig olyanra voltam képes, amit sosem hittem volna. Normális emberként viselkedtem mellette nem pedig egy fanatikusként akihez ha hozzászól elkezdi üvöltözni hogy "Úr Isten! Egy igazi Horan, hozzám szólt! Váááá" mint ahogy a Jonas-ban Macy.
Kicsit kezdett sötétedni. Odamentünk egy padhoz, ami mellett ott állt egy kis lámpa. A fényében látszott hogy mekkora pelyhekben esik a hó. Ott álltunk. Csak ő. És én. Egy lépéssel közelebb jött. Kezével az enyémet kereste, közben végig a szemembe nézett. Aztán kezünk összefonódott. Pillantása egy másodperc erejéig átvándorolt a számra, mintha engedélyt kérne. Egy mosollyal jeleztem neki, hogy az engedély megadva. Közelebb hajolt, még egy kicsivel. És megtörtént. Ajkaink egymást érték, és elcsattant a kettőnk első csókja. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt, rajta kívül. Nem érdekelt az amit még az irodában mondott, hogy pár kép tönkreteheti az életem. Nem érdekelt.
Elváltunk egymástól, szép lassan. A szemembe nézett, én pedig az övébe. A kék szeme teljesen megragadta a pillantásomat, és nem engedte el. Mosolyogtam, mire ő is visszamosolygott. Kezünk pedig még most is egymáséban pihen. Nem beszéltünk, hiszen a szemünk mindent elárult. Szavak nélkül is értettük, mire gondolunk. Egy ideig még néztük egymást, -pontosabban csak pár másodpercig- aztán újra közel hajoltunk egymáshoz. Újabb csókot ejtettünk meg, de ez egy dologban eltért az előzőtől. Nem olyan "ez a tökéletes pillanat,úgyhogy csináljuk meg" csók volt, hanem amolyan érzelemmel telibb. Aztán újra eltávolodtunk egymástól. Kezünk még most is össze volt forrva. Nem szóltunk, szavak nélkül beszéltünk a szemünkkel, és pár mosolyt is megejtettünk. Aztán Isten tudja merre, de sétálni kezdtünk. Hirtelen, szóra nyitotta a száját.
-Lana...
-Hmm?
-Nem tudom hogy mondjam, de szeretek veled lenni. Ilyenkor, nem is tudom, nem érdekel semmi. Kikapcsol az agyam, nem gondolkozok, és képes vagyok úgy megnyílni, mintha már ezer éve ismernélek.
-Ismerős érzés.-mosolyodtam el
-És bocsi az előző dologért...
-Miről beszélsz?
-Az irodás dologról.- huh, másra gondoltam...- nagyon sajnálom hogy megzavart ott egy pár lesifotós, és ezért el kellett hagynunk a helyet...
-Semmi gond. És, ne kérj bocsánatot, fölösleges. Nekem nagyon is tetszett ez az egész nap...veled.
-Annyira, hogy, esetleg, meg is ismételhetnénk?
-Igen! De, most már kezd még jobban sötétedni, és azt se tudjuk merre vagyunk. Szerintem már ideje lenne menni.
-Szerintem is. De...akkor holnap, újra találkozunk?
-Persze!
*****
Megérkeztünk arra a helyre, amit most még egy hétig otthonomnak hívok. Az ajtó előtt megölelt, és egy puszit nyomott az arcomra. Én is ugyan így tettem. Elköszöntünk, egyeztettük a holnapi időpontot, aztán bementem.
(Narrátor) :
Hmm, egyházban lakunk a legjobb barátainkkal, ráadásul New Yorkban. Tökéletes már-már szinte családias környezet alakul ki. Randizunk egy híres írrel, akivel az első csók is elcsattan. Milyen boldog valaki! Menj csak be a szobádba! Vár majd rád egy kis meglepetés!
Egyébként, tisztáznék veletek egy dolgot. Én nem akarok Lana-nak rosszat. Sőt! Pont azt akarom, hogy megtudja, mik a fontos dolgok, azok, amikért bármit megtenne. Melyek azok a dolgok, amikért érdemes harcolni. Meg akarom mutatni neki, hogy az életnek nem csak a habos oldala létezik, hanem van egy szúrós, fájdalmas része is. Ebből nem fogom kihúzni. Azt saját magának kell megoldania, és közben rá fog jönni, milyen értékes és értéktelen dolgok léteznek...
